aloneinthelight

Hehe. Olvastam az elmés megállapítást, hogy aki a csillagokat nézi az égen, az a múltat szemléli. Ez tény és való, hiszen a legközelebbi csillag is 4 fényévre van. Tehát a fénye 4 év alatt ér ide, ergo a négy évvel ezelőtti állapotában tündököl a szemünk előtt.
Tegnap sikerült megnéznem kb féltucat műsort arról, hogy pár milliárd év múlva miként fog az univerzum elpusztulni. Most komolyan ezzel kell foglalkozni? Jobban ismerjük a világűrt 10ezer fényéven belül, mint a saját bolygónkat. Az óceánok mélyén alig-alig kutattunk, pedig szerintem ez fontosabb lenne. Másik kedvencem, hogy mindenki a Marsra menne
 és azt terraformálná. Miért is? A Vénusz sokkal alkalmasabb lenne erre. Persze nem ezekről akartam bejegyzést készíteni. A lényeg, hogy én szeretem a csillagokat órákon át hangtalanul nézni. Szeretem az eget nézni éjszaka. Megnyugtató, hiszen óriási, lassú és emberi léptékben állandó. Az életünk nem az. Egyre jobban érzem azt, hogy most vagyok fiatal, most kell a lehetőségeimet kihasználnom és megragadnom. Ha most nem teszem később már nem lesz lehetőségem. Igen, most teljes erővel pozitívan gondolkodom. Reménykedem. Bizakodom és elkövetek sok más ehhez hasonló hibát. De egy valamit nem szeretnék: FELADNI. Pedig néha nagyon jó lenne, sőt könnyebb lenne. Egy régi kedvenc idézetemet idézvén: "A halál olyan gyönyörű lehet. Feküdni a puha, barna földben, s hallgatni a csöndet, míg a fűszálak hajladoznak a szélben az ember feje fölött. Ott nincs sem tegnap, sem holnap. Az ember elfelejti az időt, megbocsát az életnek, és békében nyugszik.".