aloneinthelight

Ez eddig a leghosszabb cím. Talán igen beszédes és sok mindent el is árul. Igen, mindig követünk el hibákat, mikor valamivel kapcsolatban az esélyeket latolgatjuk. Persze a hiba bekövetkezte után sokszor elgondolkodunk, hogy mégis hol és mit ronthattunk el. A legtöbb képletnek az a vége, hogy mert egy rajtunk kívülálló erő a hibás, ő felelős azért, mert valami számunkra nem sikerült és ez az esetek döntő többségében egy személy szokott lenni. Hibáztatásunk következtében gyakran véglegesen és visszafordíthatatlanul is megváltozik az adott emberrel szemben az addigi kapcsolati hozzáállásunk és könnyen előfordul, hogy esetleg soha többé még csak nem is beszélünk az adott személlyel. Pedig ennél általában sokkal egyszerűbb oka van annak, ha valami nem sikerül: Egyszerűen legyőznek a saját félelmeink, melyek akár a tudatalattinkon keresztül okozza a katasztrófát. Miért? Mert az emberek legtöbbször félnek és nagyon nehezen tudják legyőzni a félelmeiket. Mi lenne a legkönnyebb és egyben a legnehezebb megoldás is? Semmi, simán győzzük le saját magunkat, a saját kételyeinket és akkor élhetünk a sikereinkben. Mégis akkor hol a hiba, hogy ha ezt a nehéz tettet mégis sikeresen teljesítjük? Először észrevétlenül, de később egyre szembetűnőbben megváltozunk és emiatt elveszítjük egyes korábbi jellemvonásainkat. Hogy baj-e ez vagy sem? Mondhatjátok, hogy ha eddig is csak hátráltatott, akkor miért baj, hogy elvesztem? Ez is egy könnyű válasz: mert ez a lelked egy része, aprócska darab, de mégis elveszíted és ezt sohasem lehet pótolni.